„A Nemzeti Vidékstratégiában (NVS) megfogalmazott célok mögött fontos, hogy egy erős gazdatársadalom álljon” – hívta fel a figyelmet Patay Vilmos országgyűlési képviselő az OMÉK keretében megtartott „Útmutató Örökségünk, a HANGYA – szövetkezés a nemzeti felemelkedésért” című konferencián tegnap délután. A képviselő kifejtette, hogy a kudarcok elemző megismerése elengedhetetlen az előrelépéshez. Emellett a szövetkezés hozzásegítheti a mezőgazdaságból élő embereket egy sikeresebb életpályához. „Az új szövetkezeti törvénykezés nem csak a jelent, a jövőt is meghatározhatja. A takarékszövetkezetek, a COOP és a HANGYA jövőbeni együttműködését törvénnyel segíti majd a kormányzat” – jelentette be Patay Vilmos.


A folytatásban Pekka Pesonen, a COPA-COGECA főtitkára elmondta, hogy az Európában élő több mint 13 millió gazdából hét millióan szövetkezetekben dolgoznak. Ezeknek a szervezeteknek a száma eléri a 38 ezret, és feldolgozó és értékesítő tevékenységük adja a mezőgazdasági kibocsátás ötven százalékát.

„A HANGYA első 25 éve” című könyv 1923-ban jelent meg. Ennek hasonmás kiadását mutatta be Lázár János országgyűlési képviselő a résztvevőknek. Előadásában kifejtette, hogy a történelem ismétli önmagát, hiszen mindig a föld felé fordul a figyelem, amikor a pénzpiac kiszámíthatatlanná válik. „Robbanásszerűen nő a népesség, aminek hatására az élelmiszerárak is emelkednek. Ezért biztonságpolitikai kérdés élelmiszeripari hatalomnak lenni” – hangsúlyozta Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője.


A termelői összefogások NVS-ben betöltött kiemelkedő szerepéről beszélt Ángyán József, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) parlamenti államtitkára. „A vidék megerősítése önmagában kevés, ezért a minőségi és sokszínű termelést, valamint a helyi sajátosságok figyelembevételét határoztuk meg prioritásként stratégiánkban. Az ilyen típusú mezőgazdaságot csak a kis és közepes vállalkozásokra, illetve a családi gazdaságokra alapozó rendszer valósíthatja meg” – mondta az államtitkár. Hangsúlyozta azt is, hogy ez a modell csak akkor lehet hatékony, ha a piacszerzésnél az egységek összefognak. „A szövetkezés a Nemzeti Vidékstratégia alapja lehet, amely novemberre már az Országgyűlés elé kerülhet” – zárta szavait Ángyán József.

 

Forrás: VM VKSZI

Cikk megosztása