Az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) október 31-én útjára indította a 2012-es Szövetkezetek Nemzetközi Évének programját. A világszervezet New York-i székhelyén délelőtt kerekasztal-beszélgetésen cseréltek eszmét a szövetkezetek hozzájárulásáról a fenntartható fejlődéshez, délután pedig ünnepélyes megnyitót és közgyűlési plenáris ülést tartottak.

„A szövetkezeti vállalkozások megerősíthetik a helyi gazdaságokat és megerősíti az állampolgárokat, főként a társadalom perifériájára szorult embereket, mivel részesülhetnek a közösségi erőforrásokból” – mondta Sha Zukang az ünnepséget követő sajtótájékoztatón. Az ENSZ Gazdasági és Társadalmi Ügyek Fősztályának főtitkárhelyettese azt is elmondta, remélik, hogy sikerül felhívni a figyelmet a szövetkezetek társadalmi fejlődést és a Milleniumi Fejlesztési Célok teljesülését segítő hatására.

Az eseményen a legnagyobb európai agrárszövetség, a COPA-COGECA alelnöke is részt vett. Christian Pees felhívta rá a figyelmet, hogy a szövetkezetek segíthetnek az áringadozások és a spekuláció káros hatásainak leküzdésében. A világ élelmiszerszükséglete 2050-re várhatóan 70 százalékkal fog megnőni, amivel az Európai Unió Közös Agrárpolitikájának reformja során is számolni kell. Christian Pees bejelentette, a szervezet 2012 áprilisában Szövetkezeti Hetet tart, júniusban pedig kiosztja az „Európai Díj a Szövetkezeti Innovációért” elnevezésű elismerést.

 

Forrás: ENSZ, COPA-COGECA

Cikk megosztása