Október 20-án rendezik Brüsszelben a magas szintű konferenciát a 2014 és 2020 közötti többéves uniós pénzügyi keretről –állapodott meg José Manuel Barroso bizottsági elnök és Donald Tusk a soros EU-elnökséget adó Lengyelország miniszterelnöke.

Október 20. és 21. között  tartják Brüsszelben azt a magas szintű konferenciát, amelynek témája a következő, 2014 és 2020 közötti többéves keretköltségvetés lesz – jelentette be kedden José Manuel Barroso bizottsági elnök és Donald Tusk a soros EU-elnökséget adó Lengyelország miniszterelnöke. A konferenciát, amelynek során az érintettek megvitatják majd az uniós pénzügyi vita fő aspektusait az Európai Bizottság, az Európai Parlament és a soros lengyel elnökség együtt rendezi.

Donald Tusk lengyel kormányfő úgy vélekedett, hogy az Európai Bizottság többéves keretköltségvetéséről szóló, június végén közzétett javaslata minden előzetes várakozást felülmúlóan kedvező fogadtatásra talált a tagállamok és az európai intézmények körében. „Visszafogott optimizmussal tekinthetünk a pénzügyi vita elébe” – jelentette ki az EU soros elnöke. Vendéglátója, José Manuel Barroso is osztotta derűlátását amikor úgy vélte, hogy a Bizottság javaslata a július végi sopoti informális miniszteri tanácsülésen megkapta a kormányok döntő többségének támogatását. „Igaz, nem egyhangú a támogatás, de erre nem is számítottunk” – tette hozzá a Bizottság elnöke. Donald Tusk egy kérdésre válaszolva hangsúlyozta, hogy senki nem várt pozitív választ a javaslattal szemben leginkább ellenséges Nagy-Britanniától, de „London egyébként sem szokott túlzottan lelkesedni az európai projektek többségéért” – tette hozzá.

Varsónak egyébként nem lesz meghatározó szerepe a költségvetési vitában, ami várakozások szerint a 2012 második félévében esedékes ciprusi elnökségig, vagy akár még tovább is elhúzódhat. A Bizottság a tervek szerint októberben hozza nyilvánosságra részletekbe menő javaslatait a közös agrárpolitika és a kohéziós politika jövőjéről. A lengyel elnökség feladata, hogy megágyazzon a kormányközi vitának.

Barroso a Tuskkal tartott találkozó után arra sürgette az euróövezet tagállamainak kormányait és nemzeti törvényhozásait, hogy mielőbb hagyják jóvá a július 21-én az állam- és kormányfők által elfogadott átfogó válságkezelő csomag részelemeit, nem késleltetve tovább az euró túlélése szempontjából oly fontos intézkedéscsomag végrehajtását. A Bizottság elnöke és a lengyel kormányfő egyúttal abbéli reményét fejezte ki, hogy Varsónak rövid időn belül sikerül sikerrel lezárni a tárgyalásokat a gazdasági kormányzás megerősítéséről szóló hatos jogszabályi csomagról. Barroso emlékeztetett rá, hogy a Tanács és az Európai Parlament között az úgynevezett fordított minősített többségi szavazás alkalmazási területe körüli nézetkülönbség miatt jutottak holtpontra a tárgyalások.

Az eurózóna vezetői július 21-én egyértelmű jelét adták annak, hogy készek engedni az EP követelésének, ám az ajánlat mibenlétét homály övezi. Jean-Claude Juncker, az Eurócsoport elnöke utalt rá, hogy a kormányok megtették javaslatukat és jelenleg az EP térfelén pattog a labda.

 

Cikk megosztása