Mintegy 2700-an vettek részt idén Budapesten, a Vajdahunyad várban tartott Múzeumok Éjszakája című rendezvényen, amelyet Kardeván Endre élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkár nyitott meg.

Előzetes becslések szerint idén több mint 11 ezer látogatója volt a Múzeumok Éjszakájának, amely kilenc éves múltra tekinthet vissza. A Mezőgazdasági Múzeum programjaira is kíváncsi volt a közönség, hiszen a Vajdahunyadvár jegyszedői mintegy 2700 jegyet adtak el. Az itt megrendezett esemény az Erdők Nemzetközi Éve 2011-hez kapcsolódott, ezért a programokkal a hazai erdőket, erdőgazdálkodást igyekezett bemutatni a múzeum és a vidékfejlesztési tárca, amely már három éve támogatja az intézményt.

A programot Kardeván Endre élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkár nyitotta meg, és röviden beszámolt azokról az eredményekről, amelyeket a magyar uniós elnökség ért el az erdőgazdálkodás nemzeti és európai szintű helyzetében az elmúlt fél évben. Mint mondta, az ENSZ januárban tartott kilencedik ülésszakán a Föld erdeinek legfontosabb problémáit tárgyalták a tagországok képviselői, és javaslatokat tettek azok megoldására. A kéthetes megbeszélésen kitértek a zöld gazdaság támogatására, a nemzeti erdőprogramok kialakítására, az illegális fakitermelés és kereskedelem elleni küzdelemre, valamint az erdő fontos szerepére a klímaváltozásban és a biodiverzitásban. Fontos kérdés volt az elnökség ideje alatt az erdei fa és fatermékek ellenőrzött piacra jutása, és az EU erdőstratégiájának megújítása is. Az államtitkár biztosította a jelenlévőket arról, hogy a 2013-as ülésszak központi témái ismét az erdők és a fenntartható erdőgazdálkodás globális finanszírozási kérdései lesznek. „Június 16-án a norvégiai Oslóban az unió, és annak tagállamai, így hazánk is aláírta azt a határozatot, amely alapján Európában az erdőkre vonatkozóan megkezdődik egy jogi kötőerővel bíró egyezmény kidolgozása. Ez az egyezmény a világ erdeinek 25 százalékára vonatkozik majd. Negyvenhat európai országot is érinthet. Európa ezzel egyedüli kontinensként az erdőt, mint természeti erőforrást hasonló fontossággal kezeli a jövőben, mint a biodiverzitást, a vízügyet, a klímaváltozást, vagy az elsivatagosodást” – számolt be a fejleményekről az államtitkár.

Interaktív erdei élménypálya, kirakodóvásár, kézműves foglalkozások, gyógynövény bemutatók, színes, ismeretterjesztő előadások, erdei állatok, ízletes ételkülönlegességek és zenés műsorok fogadták a látogatókat a Vajdahunyad várban, a Múzeumok Éjszakáján. Az Erdő Szentélye számtalan felnőttet, gyereket, családot vonzott az erdei miliőt idéző gótikus épületbe, ahol múlt hét szerda óta az „A ló” című időszaki kiállítás is látható. A tárlat a lovakkal kapcsolatos összes kérdésre választ ad, ám szenzációja mégis Kincsem és Imperiál, a két világhírű magyar versenyló kiállított csontváza.

Forrás: mnvh.eu

 

Cikk megosztása