Ha azt mondjuk, csend vesz körül bennünket, akkor az azt jelenti, hogy hang nélküli környezetben vagyunk? Vagy valami mást? Talán kijelenthetjük, teljesen hang nélküli környezet csak az űrben létezik.
Gondoljunk csak az „erdő csendje” kifejezésünkre. Ez egyáltalán nem hang nélküli csend: ott hallható a levelek zizegése, a madarak csicsergése… Ebben érezzük magunkat jól.
Az akusztikai környezet jelentős mértékben meghatározza közérzetünket. Jól kifejezi ezt a „hangulat” szavunk is, melynek gyökerében ott bújik a „hang” szó.
Mindennapjaink velejárója a hangkeltés, hiszen szinte minden tevékenységünkkel, folyamatosan zajt keltünk. A hang nélküli csend, a teljes csend már közel sem kellemes, inkább nyugtalanító, vészjósló! Rosszabb, mint a zaj! A hang nélküli világ élettelen világ, ahol nincs élet! Az élethez hozzá tartoznak a hangok. Nélküle nem tudnánk kommunikálni, betegek, sérültek lennénk. Valami nagyon fontos életelem, a környezettel való kapcsolatunk egy fontos csatornája hiányozna számunkra.
A hang és a zaj között fizikai értelemben, jellemzőiben nincs semmiféle különbség. Mitől válik egy hang zajjá? Az erősségétől? A hangmagasságtól (frekvenciájától)?
Ezt vizsgálták, amikor különböző élethelyzetű, különböző kulturális környezetben élő, eltérő korú és nemű embereket kérdeztek arról, mi az a zaj, ami leginkább zavarja?
Azt gondolhatnánk, ugyanolyan, vagy hasonló válaszokat kapunk. Például: autózaj, légkalapács, kompresszorzaj. Az érdekes az volt, hogy nagyon különböző, egymásnak ellentmondó válaszokat kaptak! Volt, aki egészen halknak vélt hangokat jelölt meg nagyon zavaró zajnak: például vízcsepegés, a szomszédból átszűrődő tv-zaj, óra ketyegése…míg mások a versenyautók bömbölését is kellemesnek találták.
Innen született a felismerés, hogy magán a fizikai zajhatáson kívül a zavarás más okait is elkezdjék kutatni, vizsgálni. Mi az, ami a zavarást befolyásolja?
Ha elővesszük az etimológiai szótárt (etimológia – a szavak eredetével foglalkozó tudomány), hogy megtudjuk, honnan eredhet a „zaj” (Lärm – lárma) szavunk? Sok minden világosabb lesz. A zaj (lárma) az olasz „allarme” (riadó, riasztás) szóból ered.
A zaj tehát az a szó, amely riaszt, ami bosszant bennünket, idegessé tesz, ellenlépésre, ellene való tiltakozásra, „harcra” sarkall. És ez bármilyen hang/zaj lehet.
A zavarás egyáltalán nem csupán a hang erősségétől, jellegétől függ, hanem attól az élethelyzettől, környezeti kapcsolatrendszertől is, amelyben mi magunk élünk.
Akkor tehát a zaj értékelése szubjektív megítélésünktől, a zajhoz való viszonyunktól (is) függ?
Igen! Azt is lehet mondani: a zaj a „fejünkben” keletkezik! A tudatunk alakít át egy hangot zajjá! A hanghoz/zajhoz fűződő viszonyunktól is függ, hogy hogyan interpretáljuk a bennünket érő hangokat.
Például a szomszéddal való viszonyunktól függ az, hogy az általa okozott hangokat épp észrevehető hangként, vagy akár erős zavaró zajként értékeljük és érzékeljük. A kapcsolatunktól is függ ez az érzékenység, a zavaró hatás.
Azon szomszéd fűnyírója sokkal „halkabb”, akivel egyébként együtt bulizunk, vagy rendszeresen összejárunk. Ha ismerem a szomszéd kutyáját, néha én is sétáltatom, és az unokám is játszik néha vele – akkor az a kutya halkabban ugat!
Az egyik leghatékonyabb zajcsökkentés: megismerni és „jóban lenni” egymással!