Tények és tévhitek – avagy mit tudunk, és mit tudunk rosszul a természetről XXIV. – A „mint a vöcsök” kifejezést a persze, hogyne, természetesen szinonimájaként szoktuk használni. A vöcsök fajok közül a legnagyobb méretű a búbos, amit mondanak szakállasvöcsöknek, bódorkának, dárévöcsöknek és öreg bujárnak is.
Védett, vonuló madarunk, hazánk nagyobb állóvizeinek rendszeres és jellegzetes költőfaja. Szinte az egész életét a vízen és a víz alatt tölti, a szárazra nem jön. Felrepülés előtt egy darabig fut a felszínen, érkezéskor mellével érinti a vizet.
Herman Ottó azt írja róla: „Akkora, mint a tőkésrécze; de nyurgább. Az egész madár kinyújtott vékony nyakkal palaczkformájú. Fekete fejebúbján hátraszegett kettős bóbita. Pelyhesei szürke alapon sötéten csíkosak. Lába oldalt vágó, ujjai között kötött úszóhártya helyett hasított keresztbe bordázott és széles lemezek.
A köröm lapos és széles. Csőre gyilokszerű, éles-hegyes. A búbosvöcsök kitűnő bukó s ezt oly villámgyorsan végzi, hogy a sörét csak a víz színébe vágódik. Biztosabb helyeken több vöcsök egyesül és hajtást rendez a halakra. Bukva terelik ezeket a part felé s mikor a hal már szorul, a riadó hal közé bukva kapkodják a prédát.”
Főleg kis halakkal táplálkozik, amelyekért 5–6 méter mélyre is lebukik, de az alpesi tavakban rendszeresen mértek húsz, ritkábban akár negyven métert is!
A víz alatt jóval gyorsabban úszik, mint a felszínen, 30–50 másodpercig maradhat odalenn, de ha veszélyben érzi magát, még ennél is később merül fel.
A vizes élőhelyek védelmével, a mesterséges vízfelületek szakszerű gondozásával a hazai állomány léte biztosított.
Forrás: Herman Ottó (1901): A madarak hasznáról és káráról (https://mek.oszk.hu/00500/00550/html/) és Dr. Takács András Attila
Képek: Dr. Takács András Attila
