Tények és tévhitek – avagy mit tudunk, és mit tudunk rosszul a természetről X. – Tavak és lassan áramló folyóvizek partján járva gyakorta találkozhatunk apró rovarokkal, akik a víz felszínén játszi könnyedséggel siklanak. Ők a molnárpoloskák, népies nevükön molnárkák.
De vajon hogyan képesek ezek a kis poloskák látszólag a fizika törvényeit meghazudtolva járni a víz felszínén? A vízfelszínen mozgó és vadászó poloskacsoportok legismertebbike a molnárpoloskák családja, amibe a képen látható, védett poloskánk, a nagy molnárpoloska (Aquarius najas) is tartozik. Az állatok testét tömegük egyenletes elosztása és lábaikon található víztaszító szőrök segítségével, a vízfelszín görbülete által keltett felületi feszültég tartja fenn és evezőmozdulatokkal hajtják magukat. Korábban úgy gondolták, hogy mozgásuk a középső lábak mozgása által a felszínen keltett hullámok hatás-ellenhatás mechanizmusán (Newton III. törvénye) alapszik. Ez azonban ellentmondáshoz vezetett, mivel a növendék poloskák lábainak mozgása túl lassú ilyen hullámok keltéséhez, azok mégis képesek haladni a felszínen.
Az ellentmondást a Massachusetts-i Műszaki Egyetem kutatói oldották fel a poloskák mozgását vízfestéssel és nagy teljesítményű kamerafelvételekkel vizsgálva. Eredményeik alapján arra a következtetésre jutottak, hogy a molnárpoloskák lábai nem hullámokat, hanem apró örvényeket keltenek, így nyerve lendületet. Következtetéseiket egy általuk épített poloskarobot is igazolta, amely élő „rokonaihoz” hasonlóan képes volt mozogni a víz felszínén.
Az ide kattintva elérhető videó segítségével otthon is modellezhetjük a molnárpoloskák vízen járását.
Forrás: Kóbor Péter, Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft.