Tények és tévhitek – avagy mit tudunk, és mit tudunk rosszul a természetről VIII. – A szöcske és sáska szavakat gyakorta használják egymásnak megfeleltethetőként, felcserélgetve. Pedig a két elnevezés mögött lényegi különbség lapul: az egyenesszárnyúak rendjének két alrendjének képviselőit jelölik.
Ez a két alrend a tojókampósok (Caelifera), ahova a sáskák tartoznak, valamint a szöcskéket is magukba foglaló tojócsövesek (Ensifera). Nézzük, mi alapján különböztethetjük meg őket!
Az egyik leginkább szembetűnő különbség a csápok hossza: míg a sáskák esetében a csáp rövid, hossza ritkán éri el vagy haladja meg a testhossz egyharmadát, addig a szöcskék csápostora gyakran hosszabb, mint az állat teste. Egy másik szembeszökő eltérés a nőstények esetén a szöcskék jól látható, hosszú tojócsöve, a sáskák tojásrakó készüléke ezzel szembe egészen rövid, csak közelről, jobbára csak nagyítóval látható. Mindkét csoport képes hangadásra, aminek szerveiben, módjában szintén különböznek. A sáskák a jellegzetes „zizegő” hangot az első pár szárnyak hátsó lábakhoz dörzsölésével adják, hallószerveik a potrohon találhatók. A szöcskék első szárnyaikat dörzsölik egymáshoz, ezzel a közelebbi rokonaikhoz, a tücskökhöz hasonló, ciripelő hangot hallatnak. Hallószerveik az első lábakon találhatóak. Továbbá, míg a sáskák nappal aktív növényevők, addig a szöcskék szürkületkor vagy éjjel aktívak és többnyire mindenevők, de előfordulnak köztük ragadozók is.
Az egyenesszárnyúak rendjének több képviselője természetvédelmi szempontból kiemelt értéket képvisel, így a képen látható ritka, röpképtelen szöcskefajunk, a magyar tarsza (Isophya costata) is.
„És mi a helyzet az imádkozó sáskával?” – merülhet fel a kérdés. A válasz egyszerű: se nem sáska, se nem szöcske. Ez az állat a fogólábúak (Mantodea) rendjének egyetlen hazai képviselője.
Forrás: Kóbor Péter, Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft.
Fotó: Kiss Tamás