Tények és tévhitek – avagy mit tudunk, és mit tudunk rosszul a természetről VII. – „Nem a méret a lényeg” – tartja a mondás. Nos, ha bizonyos esetekben nem is, de a fajok névadásában annál inkább fontosak a küllemi bélyegek (pl. szín, méret) milyensége.
A leírt fajok tudományos nevezéktanához hasonlóan a magyar nyelv is kettős nevezéktant alkalmaz a legtöbb esetben, így például a nagy szarvasbogár (Lucanus cervus) nevében a „szarvasbogár” utal a faj rendszertani rokonságára (Lucanidae – szarvasbogárfélék családja), a nagy jelző pedig arra, hogy a rokonságán belül a legnagyobb hazánkban előforduló bogár.
A népnyelv sokszor társítja valamilyen állathoz a méretet, így az apróhoz az egeret, a nagyhoz pedig a lovat (lódarázs). „Megfogtam egy szúnyogot, nagyobb volt egy lónál…” hangzik egy népdalban. Nos, ha nem is patás méretűek, de valóban hatalmasnak számítanak a lószúnyogok (Tipulidae). Vagyis a család tagjai nevüket nem arról kapták, hogy a lovak vérét szívnák (valójában növényi nedvekkel táplálkoznak), hanem más szúnyogfélékhez képest nagyobb méretükről. Ez esetben a család minden tagjának magyar neve a lószúnyog, azonban még közöttük is van, aki kilóg a sorból: legnagyobb hazai képviselőjük az óriás lószúnyog (Tipula maxima).
Hasonló a helyzet a lótetűvel, azzal az apró különbséggel, hogy semmi köze a tetvekhez. Valójában a lótücskök (Gryllotalpidae) családjába tartozik a szöcskék és sáskák rokonsági körén belül. A tetű névvel való illetést valószínűleg a konyhakertekben végzett kártékony tevékenységének és föld alatti életmódjának köszönheti. Teste kiválóan alkalmazkodott a talajban való ásáshoz, sőt, a hímek még a nászéneküket is a föld alatt berendezett hangtermükben ciripelik el. Ezért is nevezik őket sokszor vakondtücsköknek is.
Forrás: Danyik Tibor, Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft.
