Tények és tévhitek – avagy mit tudunk, és mit tudunk rosszul a természetről V. – Bizonyára sokaknak ismerősek ezek a csinos lepkék, amelyek leginkább szembetűnő ismérve a szárnyuk irizáló, kékes színe és szemfoltok sorával díszített fonákja. Az azonban már kevésbé ismert, hogy milyen trükköket alkalmaznak hernyóik a sikeres kifejlődés érdekében.
A fajok nőstényei tojásaikat tápnövényük virágzatába rakják, ahol a kikelő hernyó a negyedik lárvastádiumáig fejlődik. Ezután lemászik a virágról, majd morfológiai és kémiai mimikrivel „ráveszi” bizonyos fullánkos vöröshangya-fajok (Myrmica sp.) dolgozóit, hogy a fészekükbe vigyék. A fészekben a hernyó, fajtól függően, a hangyagazda lárváival, bábjaival táplálkozik vagy kakukkfióka módjára a dolgozók táplálják.
Ez a stratégia azonban több ponton is elbukhat. Az első ilyen kritikus pont, ha nem a fajra jellemző hangyagazda dolgozói találják meg a hernyót. Ilyenkor a hernyó, ha be is fogadják, a fészekben rövidesen elpusztul. A másik buktató az lehet, ha a hernyó olyan fészekbe kerül, ahol van királynő. Ilyenkor a dolgozók a nagyméretű lárvákat, így a hangyalárvákat utánzó, ám azoknál nagyobbra megnövő hernyókat is, a királynő vetélytársainak tekintik és elpusztítják.
Bonyolult fejlődésmenetük és többszörös kötődésük (tápnövény, hangyagazda) miatt a hangyaboglárka-fajok világszerte veszélyeztetettek. Hazánkban előforduló fajaik természetvédelmi oltalom alatt állnak, több közülük közösségi jelentőségű, Natura 2000 jelölőfaj, ahogy képen látható nagyfoltú hangyaboglárka (Maculinea arion) is.
Forrás: Kóbor Péter, Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft.
Fotó: Káldi József