Tények és tévhitek – avagy mit tudunk, és mit tudunk rosszul a természetről I. – A járványhelyzet enyhülésével egyre többen mennek ki újra a szabadba, hogy élvezzék a természet szépségét és a jóidőt. Sokan tisztában vannak a kullancsveszéllyel, de teljesen máshonnan számítanak veszélyre.
A kullancsok rendje (Ixodes) hazánkban több mint 40 fajjal képviselteti magát, azonban legtöbbjük madarakon és kisemlősökön élősködik. Körülbelül egy tucat fajuk viszont az embert is potenciális svédasztalnak tekinti. Legnagyobb eséllyel üde és nedves réteken, erdőszéleken, magasabb kórós vegetációban találkozhatunk ezekkel a nyolclábú vérszívókkal. Sokszor halljuk, hogy a kullancsok a fákról, bokrokról vetik le magukat, amint megérzik az ember közeledtét, ez azonban tévhit.
A gazdatestre váró állatok kórókra, fűszálak végére másznak fel és türelmesen várnak. Amint megérzik egy potenciális „zsákmány” közeledtét az első pár lábukat az égnek emelik, így kapaszkodva meg egy őz szőrében vagy egy kiránduló nadrágjában. Tehát leginkább deréktól lefelé szedhetjük össze a potyautasokat, akik ezután elindulnak rést keresni a pajzson.
A vérszívásba kezdett állatok miután jól laktak, elhagyják gazdájukat és a földre vetik magukat, ahol az aktuális fejlődési állapotuktól függően vedlenek vagy szaporodnak. Táplálkozásuk során azonban számos betegség terjesztői lehetnek, így a Lyme-kóré és a vírusos agyhártyagyulladásé.
Kis körültekintéssel nagyban csökkenthetjük a kullancsokkal való szorosabb „barátság” létrejöttét. Először is célszerű zárt cipőt és hosszú nadrágot hordani, ha a természetbe látogatunk. Kerüljük a magas lágyszárú vegetációt és a sűrűn bokros területeket, valamint a vad által gyakran használt csapásokat, de ugyanígy a vadetetők környékét is. Lehetőleg ne feküdjünk vagy üljünk le a fűbe. Mivel biztosra soha nem mehetünk, pár óránként és a nap végén célszerű megejteni egy ellenőrzést, nem szedtünk össze mégis egy-két élősködőt.
Forrás: Danyik Tibor, Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft.