A "Szelíd térségfejlesztési modellek a gyakorlatban" elnevezésű program több tárca együttműködésében, nemzeti költségvetési forrásból, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium támogatásával, a Nemzeti Agrárszaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézet koordinálásában valósul meg.

A program legfőbb célja, hogy a Tokaj-Hegyalja történelmi borvidék és a Balaton Kiemelt Üdülőkörzet településein legalább 25 gazdaságfejlesztési célú, kisléptékű fejlesztés valósuljon meg helyi szereplők (mikro- és kisvállalkozások, önkormányzatok, civil szervezetek, szövetkezetek) kezdeményezésére, amelyek illeszkednek a 2014-2020-as Európai Uniós fejlesztési időszak operatív programjainak céljaihoz és „jó gyakorlatként” országosan mintául szolgálhatnak a helyi gazdasági szereplők számára.

A felhívás szövege a mellékletből letölthető. Az elektronikus pályázati felület ide kattintva érhető el.

 

Forrás: NAKVI

Cikk megosztása